Húsvéti blognak készült, de csak most jutottam el odáig, hogy közzétegyem!( Kapkodtam és véletlenül töröltem az egész bejegyzést, így újra kellett írnom!)
A húsvéti készülődés közben sokminden egyéb mellett eszembe jutottak a gyermekkori húsvétok is. Már nagypénteken megfőztük a sonkát, s festettük a tojásokat. Persze enni csak húsvét vasárnap reggel lehetett belőle, miután elvittük megszentelni. A húsvéti menü része volt a kalács is, melyet anyukám már csütörtökön kisütött. A tésztát a nagy dagasztó teknőben dagasztotta és kelesztette. Mikor már jó volt, zsírozott és lisztezett lábasokba (az volt a forma) tette, s ismét a kelesztés következett. Nekünk gyerekeknek az volt a feladata, hogy díszítsük a kalácsokat. A kimaradt tésztából vékony rudakat sodortunk, s abból tettünk különböző formákat – virágokat, köröket, szíveket – a kelő kalács tetejére. Mikor már tökéletesen megkelt, tojással megkentük, s mehetett a kemencébe sülni. A legszebben sikerültet vittük vasárnap reggel a templomba megszentelni, s szentelt kalácsként került az ünnepi asztalra. Mindenkinek ennie kellett belőle egy szeletett, de ez nem esett nehezünkre, mert nagyon finom volt és nagyon szerettük. Nagyon- nagyon régen volt, s elmúlt! Aztán jó ideig boltból és pékségből vásároltuk a húsvéti kalácsot. Természetesen az is nagyon finom volt, de hiányzott belőle mégis valami.
Kb. másfél éve viszont kísérletezgetek! Kiderült, hogy eléggé magas a vércukorszintem, s ezért a gyógyszer mellett teljesen megreformáltam az étkezésem . Nincs fehér liszt, fehér rizs , fehér kenyér, cukor, és semmi aminek magas a CH értéke. A kenyeret is magam sütöm teljes kiőrlésű lisztekből. Tavaly húsvétkor már kísérleteztem kalács sütéssel, de nem volt az igazi. Kb. egy hónapja, mikor megláttam az EGYEGÉSZSÉGESEBB ÉLET.CAFEBLOG.HU-n Zsuzsi teljes kiőrlésű omlós kakaós kuglófját, azonnal tudtam, hogy ez lesz a húsvéti kalácsom, csak teljes kiőrlésű lisztekből.
Nekem így sikerült!
Hozzávalók:
15 dkg graham liszt
15 dkg tönkölybúza liszt
15 dkg rozsliszt
2,5 dkg búzasikér
10 szem Süssina tabletta a tejben feloldva ( kb. 6 dkg cukornak felel meg)
2 tojás sárgája
3,3 dl tej
2 evőkanál zsírszegény holland kakaópor
5 dkg margarin
2 dkg élesztő
só
Kb. 30 cm hosszú szögletes forma és sütőpapír
A hozzávalókból a kakaópor kivételével tésztát dagasztok ( én kenyérsütőgép kelesztő programjával végeztem), majd kelesztem. A megkelt tésztát két részre osztottam, s az egyik felébe 2 kanál tejjel belegyúrtam a kakaót, s mindkettőből kb. 40 cm hosszú rudat sodortam, s összetekerve a kettőt, tettem a sütőpapírral bélelt formába. Kelesztettem, majd tojással megkenve előmelegített sütőben megsütöttem. Rácsra borítva hagytam kihűlni. Finom lett, bár a gyermekkorival nem vetekszik.
Köszönöm, hogy benéztetek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: